Hírek

LP3 Kiutalás

Tájékoztató a kiutalás és az átváltás folyamatáról · Mosaic Chain

1. A tájékoztató célja

Jelen tájékoztató célja, hogy bemutassa az LP3 tokenek kiutalásának és átváltásának folyamatát: mit jelent az LP3 token, hogyan kérhető ki a saját tárcacímre, és hogyan váltható vissza Mosaic Coinra és USDC-re.

Fontos tisztázni, hogy az LP3 tokenek másképp működnek, mint korábban az LP1 és LP2 tokenek. Az LP1 és LP2 tokenek a Binance Smart Chainen jöttek létre, és ott is kellett őket átváltani. Az LP3 tokenek ezzel szemben a Mosaic Chainen keletkeznek, és a Mosaic ökoszisztémán belül működnek.

Ezért más a kiutalásuk, más a használatuk, és érdemes pontosan érteni, hogy mit is képviselnek valójában.

2. Mit jelent az LP3 token?

Az LP3 csomagokhoz tartozó tokenek két éves vesting periódus alatt állnak. A periódus mindig az adott csomag vásárlásának dátumától számít, ezért csomagonként más-más időpontban jár le.

Ebből következik, hogy ugyanabban a fiókban lehet olyan csomag, amely már kikérhető, és olyan is, amelyik még nem. Ez az LP3 működéséből következik: a felület a még le nem járt csomagoknál kiírja azt a dátumot, amelytől a kiutalás elindítható.

Ezek a tokenek a Mosaic Coin likviditását biztosítják. Az LP3 token mögött Mosaic Coin és USDC áll, de ezek aránya folyamatosan változik.

Aki LP3 tokent kapott, nem egy előre rögzített Mosaic Coin- és USDC-mennyiséget kapott, hanem egy arányos részesedést a Liquidity Poolból. Az LP3 token azt mutatja meg, mekkora részesedésünk van az adott poolban. Aki később visszaváltja, az a visszaváltás pillanatában fennálló állapot szerint kapja meg a rá eső Mosaic Coin- és USDC-részt.

A pool folyamatosan változik, hiszen a felhasználók vásárolnak és eladnak Mosaic Coint. Ezért az LP3 token mögött álló pontos mennyiség mindig az aktuális piaci helyzettől függ.

Mindez on-chain történik, tehát a folyamat átlátható, ellenőrizhető és nyomon követhető a Mosaic Explorerben.

3. Felkészülés: a tárca

A fejlesztők a SubWallet használatát ajánlják a folyamathoz.

Fontos azonban, hogy nem kizárólag a SubWallet alkalmas Polkadot-címek kezelésére. Léteznek más tárcák is, például a Nova Wallet vagy a Talisman.

A legfontosabb tudnivaló: a tárcacím nem kötődik egy adott tárcaalkalmazáshoz. Ha valaki korábban például Mosaic Walletben hozott létre címet, attól még nem feltétlenül kell ugyanazt az alkalmazást használnia. A cím más, Polkadot-címeket kezelni képes tárcában is visszaállítható, amennyiben megvan hozzá a saját seed phrase-ünk.

4. Felkészülés: a seed phrase

A seed phrase, vagyis a helyreállítási kifejezés a legfontosabb biztonsági elem. Ezt mindig pontosan, az eredeti angol szavakkal és pontos sorrendben kell feljegyezni.

Ha a böngésző automatikusan lefordítja a szavakat magyarra, az komoly problémát okoz, mert a lefordított szavakkal a visszaállítás nem fog működni. Ezért a seed phrase rögzítésekor mindenképpen ki kell kapcsolni az automatikus fordítást.

A kiutalás megkezdése előtt érdemes a seed phrase-t egy másik, hivatalos forrásból telepített tárcaalkalmazásban is ellenőrizni. Ha ugyanazt a címet sikerül visszaállítani a feljegyzett seed phrase alapján, akkor jó eséllyel minden rendben van.

Ha nem sikerül a visszaállítás: azt a címet nem szabad használni, és nem szabad oda tokent vagy coint kiutalni.

A seed phrase elvesztése vagy hibás rögzítése esetén senki nem tud segíteni. Sem az ügyfélszolgálat, sem a fejlesztők, sem a szponzor, sem más személy nem tudja visszaállítani az elveszett hozzáférést.

A seed phrase-t soha, semmilyen körülmények között nem kérheti el senki. Amennyiben valaki bármilyen indokkal elkéri, az csalási kísérletnek tekintendő. Nem kérheti el az ügyfélszolgálat, a fejlesztő, a vezető, a szponzor és a technikai segítő sem. A seed phrase kizárólag a felhasználó saját biztonsági kulcsa: aki kiadja, az gyakorlatilag átadja az eszközei feletti teljes rendelkezést.

5. A kiutalás menete lépésről lépésre

A kiutalás azt jelenti, hogy a token a központi rendszerből átkerül a saját, decentralizált tárcacímünkre. Ilyenkor maga a likviditás még nem kerül felbontásra — az LP3 a saját címünkre kerül, és onnantól senki másnak nincs ráhatása.

  1. Belépés a Novalus Prime webirodába.
  2. Az OnBoarding menüpontban az LP3 Claim / LP3 Kiutalás kiválasztása.
  3. A kiutalás menetéről szóló tájékoztató elolvasása.
  4. A tárca csatlakoztatása.
  5. Annak ellenőrzése, hogy valóban a megfelelő tárcacím csatlakozott.
  6. A rendszer megjeleníti az LP3 csomagokat és azok állapotát.
  7. Ha az adott csomagnál a kétéves periódus már lejárt, aktív a Kiutalás gomb.
  8. A kiutalás elindítása és a nyilatkozat elfogadása után a token a saját tárcacímre kerül.

Közvetlen elérés:
novalusprime.com/onboarding/lp3claim

A táblázatban három állapot fordulhat elő: aktív, zöld keretes gomb (kikérhető); gomb helyett dátum (még vesting alatt); illetve szürke, inaktív gomb pajzs ikonnal és VIEW linkkel (már kiutalva).

6. Mennyi ideig tart a kiutalás?

A kiutalási kérelem feldolgozása jellemzően néhány percet vesz igénybe.

Azt, hogy megtörtént-e, a webirodában lehet ellenőrizni: a sor állapota megváltozik, a gomb inaktívvá válik, és megjelenik a pajzs ikon a VIEW linkkel. A tárca tokenlistája erre nem alkalmas visszajelzés — ennek okát a 8. pont részletezi.

Ha a sor állapota néhány perc után sem változik, frissítsük a felületet a táblázat fölötti kör alakú gombbal, és ellenőrizzük a csatlakoztatott tárcacímet.

Amit ilyenkor ne tegyünk: ne indítsuk újra a kiutalást, és ne csatlakoztassunk másik tárcacímet. A kérelem ilyenkor még futhat, és a két művelet egymásra torlódhat, illetve a token nem arra a címre kerülhet, amelyikre szántuk.

Ha ezután sem változik, javasolt az ügyfélszolgálathoz fordulni — érdemes megadni a tárcacímet és az érintett csomag adatait.

7. Ha még nem aktív a kiutalás gomb

Amennyiben az adott csomagnál még nem járt le a kétéves periódus, a kiutalás gomb nem lesz aktív.

Ebben az esetben a rendszer a Státusz oszlopban kiírja azt a dátumot, amelytől az adott LP3 token kikérhetővé válik. Amint ez a dátum elérkezik, a gomb aktívvá válik, és a folyamat elindítható.

8. Miért nem látszik az LP3 token a tárcában?

A kiutalás után az LP3 nem jelenik meg külön tételként a SubWallet — vagy bármely más tárca — tokenlistájában. Ez nem jelenti azt, hogy a kiutalás nem történt meg.

Az LP3 ugyanis nem hagyományos, önálló token, mint például a Mosaic Coin vagy az USDC. Az LP3 a MOS/USDC likviditási poolban fennálló részesedést jelenti, amelyet a Mosaic Chain külön eszköztípusként kezel. A tárcák tokenlistája a hagyományos tokeneket sorolja fel, ezért az LP3 ott nem jelenik meg.

A kiutalás ténye két helyen ellenőrizhető:

  • a webirodában: a kiutalás után a gomb inaktívvá válik, és megjelenik a pajzs ikon a VIEW linkkel;
  • a Mosaic Explorerben: a VIEW linken keresztül maga a tranzakció, az Assets → Liquidity pools felületen pedig a poolban fennálló részesedés.

A Mosaic Chain nem EVM-alapú hálózat, ezért nincs a megszokott értelemben vett token kontrakt cím sem, amellyel az LP3 a tárcához hozzáadható lenne. Az LP3 a poolAssets nyilvántartásban szerepel, 2-es indexszel.

Figyelem: ha bárki azt javasolja, hogy egy megadott cím alapján manuálisan adjunk hozzá egy „LP3 tokent” a tárcánkhoz, az gyanús. A valódi LP3 nem így működik, és az ilyen kérés csaló vagy hamis token bekapcsolásához vezethet.

9. A visszaváltás: LP3 tokenből Mosaic Coin és USDC

Aki nem szeretné tovább LP3-ként tartani az eszközét, annak lehetősége van visszaváltani.

Ezt már nem a Novalus Prime webirodában, hanem a Mosaic Explorerben lehet megtenni, az Assets menüpont Liquidity pools fülén.

A visszaváltás során az LP3 feloldásra kerül, és a felhasználó megkapja az aktuálisan rá eső Mosaic Coin- és USDC-mennyiséget. Ezután mindenki maga dönthet:

  • megtartja a Mosaic Coint,
  • megtartja az USDC-t,
  • Mosaic Coint vált USDC-re,
  • vagy USDC-t vált Mosaic Coinra.

Az is teljesen szabályos döntés, ha valaki nem váltja vissza, és továbbra is LP3-ként, vagyis likviditásban hagyja az eszközét.

10. Megtartás vagy visszaváltás?

Az LP3 megtartásának két szempontja lehet.

Az egyik az ökoszisztémáé: minél nagyobb a likviditás, annál erősebb az üzenet a piac felé. Egy nagyobb likviditású pool stabilabb ökoszisztémát mutat, és kevésbé sebezhető a spekulatív árfolyammozgásokkal szemben.

A másik személyes: amíg az LP3 mögötti érték a Liquidity Poolban dolgozik, addig a poolban történő tranzakciók díjai növelhetik az LP3 értékét.

Ez nem garantált hozam. A pool összetétele az árfolyam mozgásával együtt változik, ezért az LP3 mögötti érték nemcsak nőhet, hanem csökkenhet is — akár úgy is, hogy a visszaváltáskor kapott Mosaic Coin és USDC együttes értéke alacsonyabb, mint korábban bármikor.

A megtartás tehát nem kötelezettség és nem is ajánlás, hanem lehetőség. Mindenki maga döntheti el, hogy megtartja az LP3-at, visszaváltja Mosaic Coinra és USDC-re, vagy más módon kezeli az eszközeit.

11. Van határidő az LP3 kiutalásra?

Jelenleg nincs meghatározott határidő, és a felület a webirodában nyitva marad.

Ugyanakkor általános biztonsági szempontból érdemes az eszközöket saját, decentralizált tárcában tartani. Ezért aki már ki tudja utalni az LP3 tokenjeit, annak érdemes megfontolnia, hogy a saját tárcacímére kikéri azokat.

12. Van kiutalási díj?

Az LP3 kiutalásához nem kell Mosaic Coint vagy más tokent tartani a megadott tárcacímen. A kiutalás hálózati díját a rendszer fizeti helyettünk.

Fontos azonban, hogy ha a későbbiekben további műveletet szeretnénk végezni — például visszaváltani vagy továbbküldeni —, ahhoz már szükség lehet fedezetre a tárcában.

A díjfizetési modulnak köszönhetően nem feltétlenül csak Mosaic Coin használható díjfizetésre: bizonyos esetekben USDC, USDT vagy DOT is, a háttérben pedig a rendszer ezt Mosaic Coinra váltja, és így történik meg a díjfizetés.

13. Hol lehet ellenőrizni a pool állapotát?

A Liquidity Pool aktuális állapota a Mosaic Explorerben ellenőrizhető, az Assets menüpont Liquidity pools fülén.

mainnet-explorer.mosaicchain.io

Itt látható többek között a pool mérete, a benne lévő Mosaic Coin és USDC mennyisége, az aktuális arányok, a hozzáadások és kivonások, valamint a kapcsolódó tranzakciók. Ez biztosítja, hogy az LP3 működése átlátható és ellenőrizhető maradjon.

Jogi megjegyzés

Jelen tájékoztató kizárólag információs célt szolgál, és nem minősül befektetési, pénzügyi, adózási vagy jogi tanácsadásnak. Amennyiben jelen tájékoztató és bármely felületen megjelenített rövidített vagy összefoglaló adat között eltérés van, az eltérés értelmezése során a hivatalosan közzétett módszertan, az ellenőrizhető referenciaadatok és az on-chain állapot az irányadó.